- 2018 január 16
Mint mindenki, mi is megfogadtunk néhány dolgot az új év alkalmából és az egyik ilyen fogadalmunk, hogy több figyelmet fordítunk egymásra, barátainkra és kollégáinkra.

A havi gyakorisággal jelentkező Innonic People interjúsorozat további célja, hogy bemutassa azokat az embereket, akik miatt jogosan gondoljuk azt, hogy a mi történetünk egy igazi sikersztori!

A bevezető részben bemutatjuk Vargáné Pusztai Magdolnát, Magdit, aki csapatunk egyik tősgyökeres tagja, a női informatikusok mintaképe és mindemellett kiváló édesanya.

innonic-people-vargane-pusztai-magdolna Szia Magdi, kérlek mondj egy pár szót magadról, mióta dolgozol az Innonic-nál?

– Szia! Idén már 10. éve lesz, hogy itt dolgozom. 5 év megszakítással (két csodálatos gyermek megszületését követően) 2016-ban tértem vissza a céghez, mint sitebuilder.

Mesélj kérlek, hogyan kerültél az Innonic-hoz?

– 2008-ban még az egyetem mellett jelentkeztem a Webshop-Experts Kft.-hez – az Innonic első divíziójához – gyakornoki állásra. Nagy meglepetés volt számomra az állásinterjú, hiszen akkor szembesültem vele, hogy Zajdó Csaba irányítja a céget. Csabával még az egyetemen ismerkedtünk meg, egy közös órán és az akkori cég alapítási tervei felvázolása során csak poénként megjegyeztem, hogy ha megcsinálja akkor megyek hozzá dolgozni. Nem bántam meg, hogy a poén egy igazi kalanddá vált és részese lehetek egy álom megvalósításának.

Említetted, hogy már az egyetem mellett elkezdtél itt dolgozni. Mindezek előtt, volt korábbi munkatapasztalatod? Milyen munkákat végeztél?

– A gyakornoki állás előtt diákmunkát végeztem a Schönherz Iskolaszövetkezetnél. A Sulinetnek is dolgoztam, ahol hálózatépítést és különböző távoli menedzseléssel foglalkozó alkalmazásokat telepítettem fel több általános iskola gépparkjába.

Ezek szerint mindig is közel állt hozzád az IT világa. Nem véletlen, hogy ezen a területen helyezkedtél el. Ha most visszagondolsz, akkor milyen fontos állomásai voltak a karrierednek?

– A legfontosabb dolognak a karrierem kezdetén azt tartottam, hogy képes legyek megállni a helyem bármilyen körülmény között. Ezt már a diákmunka során elértem. Képes legyek egyedül a feladatok pontos elvégzésére. Nagyon fontos volt az első interjúm is. Megnyugtató volt, hogy a beszélgetés során végig jól éreztem magam. Az egyetemi tanulmányok befejeztével (programozó matematikus szak) teljes állásban kezdtem el dolgozni és boldog voltam, hogy részese lehettem az első ShopRenter-es boltok elkészítésének.

Ez tényleg izgalmasan hangzik! Nehéz kérdés, de meg tudnád mondani, hogy mit szeretsz leginkább a munkádban?

– Nekem a munkám a hobbim. Imádok alkotni! A változatos feladatok a szebbnél szebb design-ok gyakorlati megvalósítása elégedettséggel tölt el. Pláne, ha olyan projekten dolgozhatok, ami országos elismerést is kivív magának. Szeretem, hogy főképp férfiakkal dolgozom együtt, akik motiválnak a szakmai fejlődésemben. Szeretem, hogy odafigyelnek rám, mint nőre de mégis egyenrangú partnerként kezelnek a szakmában. Kikérik a véleményemet, támogatnak és meghallgatnak. Jó velük egy csapatban dolgozni!

innonic-people



Örülök, hogy így gondolod. Egyébként gondolkodtál már azon, hogy miért szeretsz frontend fejlesztő lenni?

– Azért, mert folyamatosan tanulhatok. Mindig van valami újdonság, ami felvillanyoz, amit ki akarok próbálni. Sokszor alig várom, hogy beépíthessem a mindennapi munkámba a legújabb megoldásokat.

Szuper, hogy ennyi idő után is ennyire motivált vagy. Ha visszagondolsz, akkor az elmúlt évek alatt mi volt a legemlékezetesebb pillanatod?

– A gyerekeim születése és a munka világába történő visszatérés a legemlékezetesebb számomra. Továbbá, cégen belül is több emlékezetes dolog történt az elmúlt időszakban. Örültem, hogy megismertethettem a fiatal pályaválasztás előtt álló lányokat a TechCsajok rendezvénysorozat keretén belül az Innonic-kal és a szakmámmal. Továbbá, több szakmai előadást tartottam (Újdonságok a Bootstrap4 frameworkben, E-mail formázás modern eszközökkel) és öregdiákként is előadtam a volt középiskolám 25. jubileumi rendezvényén.

Ha nem titkos akkor elárulnád, hogy jelenleg milyen projekten dolgozol?

– Jelenleg a ShopRenter divíziót erősítem, ahol egyedi projektek kivitelezésében veszek részt. A munkám nagy részében, frontend szinten különböző webáruházak formázását készítem el és javítom. A kisebbik részében pedig backend területen, a ShopRenter rendszer funkcionalitásának tökéletesítésén dolgozom.

Érdekesnek tűnik! Örülök, hogy ilyen élvezettel mesélsz róla. Egyébként számodra mit jelent az Innonic?

– Be Innonic, Be awesome! – oly sokszor eszembe jut ez a mottó! Tényleg így is érzem magam! Egy Innonic-os hihetetlen anyának! Szeretem, hogy sikeresnek érzem magam az életben és úgy gondolom, sokat köszönhetek ezért az érzésért az Innonic összes dolgozójának. Ilyen szuper csapattal és lendülettel nagyon gyorsan telnek a napok és néha azt kívánom bár többet lehetnék velük. innonic-people-techcsajok

Köszönöm szépen a válaszaidat! Végül, már csak egy kérdésem lenne. Mit üzennél azoknak, akik itt tervezik a jövőjüket?

– Bátorság, itt az Innonic-nál mindenki azért van, hogy közösen alkossunk és fejlődjünk. Nem csak szakmailag, de emberileg is rengeteget köszönhetünk egymásnak. A tanulás és a munka nálunk szinte maga az élet. Na meg persze a sok vicces történet, aminek Te is részese lehetsz! A legfontosabb dolog szerintem, hogy szeresd, amit csinálsz. Remélem, hogy nálunk, az Innonic-nál megtalálod a számításodat.

Karrierépítés a gyakorlatban

Olvasd el a többi kollégánk történetét is:
  • Kovács Ágnes: Egy új felvételi rendszerbe csöppentem, így birkóztunk meg vele
  • Szivák Tamás: 4 év alatt gyakornokból vezető
  • Kukoly Dávid: Az első 90 napom Growth Hacker-ként az Innonic-nál
   

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.