- 2021 január 12
Megváltoztatni a világot. Szebbet, jobbat, egészségesebbet, fenntarthatót teremteni. Elméletileg számos módja van a világ megváltoztatásának. Lehet csatlakozni egy civil szervezethez, vagy a kormányzathoz, hogy a frontvonalban legyél egy válság beütésekor.

Mi a vállalkozói szellemben és tevékenységben hiszünk. Sokunk megjárt számos utat, mielőtt az Innonicnál találkoztunk volna. A szemünkben már akkor csillogott a világmegváltó szikra. De igazán az Innonicnál lobbant fel a láng. A vállalkozók a legjobbak a problémák megoldásában, az emberek életének pozitív irányba terelésében. Ez különösen igaz lett a technológiai fejlődés következtében, ahol már határok nélkül tudunk segíteni, világot megváltani.

Persze ez nem azt jelenti, hogy vállalkozni egyszerű. Ez a 2020-as év pont arról szólt, hogy mennyire hatással vagyunk egymásra, globálisan és lokálisan. Hiszen számos iparág egzisztenciája omlott össze, miközben egy világ állt át a távoli munkavégzésre, digitális oktatásra. Újraszerveztük az életünket, miközben újraírták a vállalkozók a működésüket: a beszerzési láncokat rövidítették, az ügyfélkapcsulatukat minden szinten növelték, és a legtöbben új üzleti modelleket, új értékesítési csatornákat dolgoztak ki. 

Mi ezt a válságot a szerencsésebb oldalról éljük meg. Hiszen a világ az e-kereskedelem felé mozdul el, egyre tudatosabban használják a vállalkozók az online marketing, analitikai és biztonságtechnikai eszközöket, és mindennél fontosabb lett a digitális benyomás keltés, egymás elérése. Az Innonic csoporthoz pedig pontosan ilyen csapatok tartoznak, így nekünk a visszatekintésünk egy pozitív rekordokkal teli évet mutat. Pontosan ezért ahol tudunk, ott vissza is adunk a közösségnek, főleg azoknak, akik nem ilyen szerencsések. Hiszen ki tudja, lehet legközelebb mi ülünk a másik oldalon. De abban biztosak vagyunk, hogy a vállalkozók ebben a viszontagságokkal teli 2020-as évben is megmutatják, hogy a világ, amit eddig ismertünk, nemcsak megváltozik, de szebb lesz, jobb lesz, egészségesebb és fenntarthatóbb.

Évértékelő: Innonic

Január elsején 99-en vártuk, hogy visszatérjünk az irodába. Azóta sokat változott a világ és mi is. 2020-ban 41 új csapattárssal bővült a cégcsoport, sosem vettünk fel egy év alatt ennyi új kollégát. Azonban a Covid okozta helyzet megnyitott számunkra egy új kaput.

A remote munkára való átállás azonnali volt, hiszen nálunk már a járvány előtt is megszokott volt az otthoni munkavégzés. Március előtt a kollégák még akkor szóltak, ha heti 1-2 napot otthonról dolgoznak. Március óta előre egyeztetni kell, ha valaki még személyes meetinget szeretne. Mivel nagyon jól sikerült ez az átállás mi is még nyitottabbá váltunk a távmunkában dolgozókra. Ennek köszönhetően a 41 új kollégából 21 már nem debrecen környékén lakik.

Ezzel elindultunk egy új úton. 3 cégünknél (OptiMonk, Conversific és Codersrank) már nincs egyetlen olyan csapatunk sem, amelynek minden tagja egy városban lenne, így ez a trend a jövőben is folytatódni fog. Ennek pozitív hozadéka, hogy olyan kiváló szakemberekkel tudtunk bővülni, ami a debreceni kötöttség mellett elképzelhetetlen lett volna.

Skyscanner, Prezi, Bitrise, NNG, Unicef, Emarsys, Bisnode. Többek között ezen jó hírű cégek korábbi alkalmazottai csatlakoztak idén sorainkba, így a szervezeti tudásszintünk nagyságrendekkel növekedett. Ez jó hír lehet jövőre is munkahelyváltásban gondolkodók számára, hiszen országosan elismert vezetők mellé tudnak csatlakozni az Innonic cégcsoport cégeiben.

A 2020-as évben is próbáltunk valamennyit visszaadni a helyi közösségnek. Az évek óta rendszeresnek számító véradásunkat idén a COVID miatt tavaszről nyárra kellett tolnunk. Szerencsére az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai idén is voltak olyan kedvesek, hogy kiszálltak cégünkhöz, és a szükséges óvintézkedések mellett közel húszan adtunk vért. Ezen kívül a szintén hagyományosnak tekinthető karácsonyi ajándékcsomagokat is készítettünk. Immár 6. éve hagyomány nálunk, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat számára tartós élelmiszer dobozokat gyűjtünk, idén 60 családot támogattunk.

Évértékelő: Shoprenter

Zászlóshajó cégünk a piacvezető a bérelhető webshop motorok között, amely nemcsak önmagában, de a köré felépült ökoszisztémájával együtt növekedett. A 2020-as év egyik szerencsés iparága az e-kereskedelem volt, amely abból is látszik, hogy a Shoprenter ügyfélszáma az elmúlt évben annyival nőtt, mint az azt megelőző két évben összesen.

shoprenter

A csapat könnyen átállt remote munkára. A rendszeres élő oktatások és szemináriumok helyett online oktatásokat tartottak, valamint rendszeresen van Facebook Live videó is, és elindult az Ecommerce Podcast csatornánk. Az év során megújult a teljes arculata a cégnek, a weboldal és az admin felület is, és év végén ezért a munkáért a csapat megkapta az Év Honlapja díjat B2B üzleti kategóriában.

A Shoprenter ökoszisztémája is dinamikusan bővül. Tavaly 8 új alkalmazás jelent meg a platformon, és az ügyfeleink átlagosan legalább 2 alkalmazást használnak. A Shoprenter Szakértők portálján jelenleg 76 szakértő közül válogathatnak a webáruház tulajdonosok, az induláshoz pedig 24 különböző kedvezményt biztosítunk velük együttműködésben. Az év során majdnem minden héten jött ki új fejlesztés a rendszerhez kapcsolódóan, amelyen keresztül 2020-ban több mint 150 milliárd forint értékben adtak le rendeléseket – csak a Black Friday napján percenként 100 megrendelés volt valamely Shoprenteres webshopban.

Évértékelő: OptiMonk

Erős évet zárt az OptiMonk, amely a Digitális Ügyfélélmény Optimalizálásának a nagykövete. A 6. születésnapját betöltő startup éve a márkaépítésről és a nemzetközi terjeszkedésről szólt. A csapat növelte a budapesti csapat létszámát (8 fővel) és 3 külföldi kollégával is bővült, mivel teljesen angol nyelven és remote dolgoznak. Az év végére 2 millió USD fölé növelte a csapat az ARR-t, valamint elnyert egy rangos nemzetközi díjat, a Company of the Year 2020 versenyben a 2020 Stevie Winner Bronz díját kapta.

A magyar piacon is diktálja a trendet az OptiMonk. 2020 őszén került adásba az első hazai üzleti valóságshow, az Ecommerce Revolution. A műsor producere a Cápák Között műsort is készítő Máté Kriszta, a résztvevők pedig hazai sikeres webáruházak. A hétfőnként megjelenő adásokban részletes betekintést kaphattunk abba, hogy az OptiMonk szakértői hogyan segítenek még többet kihozni a magyar kereskedők webshopjaiból a digitális marketing eszközök hatékonyabb használatával. Cégcsoportunk közösen nézte – sajnos csak az online térben – a hétfői adásokat, mindenkinek megvolt a kedvenc csapata, akinek szurkoltunk. 🙂

 ecommerce revolution

Évértékelő: Conversific

Izgalmas évet zárt a Conversific, az adatelemző rendszerünk elfoglalt webáruház tulajdonosok számára. A cég az évet egy ügyvezető váltással kezdte, ugyanis 2019-ben a cég vezetését még Zajdó Csaba, az Innonic Startup Stúdió alapítója vitte. Sikeresen megtaláltuk a legjobb ügyvezetőt, akit csak el tudtunk képzelni egy analitikai, e-kereskedelmi, B2B SaaS startup-hoz, Bódog Norbert személyében.

Az év során Norbert elsődleges feladata az volt, hogy sikeresen vonjon be egy következő körös tőkebefektetést. Ezt a folyamatot sikerrel zártuk, a körben a Hiventures újra befektetett, és mellette megjelent a Bonitás Befektetési Alapkezelő is, mint új tulajdonos, akik együttesen 660 millió Ft-ot fektettek az ígéretes startupba. Az árazást megkönnyítette, hogy a cég már évek óta árbevételt termel, amelynek növekedési üteme dinamikus, 2020-ban például A tőkebevonást követően elkezdődött a csapatbővítés, új Head of Product, új Product Owner és új Head of Marketing érkezett a csapatba, valamint egy Data Scientist és egy új Cusotmer Supportossal is bővültünk. A toborzás nem áll meg itt, a 2021-es évben is dinamikusan fog bővülni a teljesen távmunkára átállt startupunk. 

conversific

A termékfejlesztés is gőzerővel halad tovább. A Conversific kijött egy speciális, a Shoprenter webáruház platform ügyfeleit célzó Reporting eszközzel már a 2020-as év végén, amelyet a hazai tesztelést követően a Shopify platformján is bevezet. Ezen túl egy nagy nevű nemzetközi piackutató céggel is elindult az együttműködés, aki az észak-amerikai piacra jutást fogja támogatni. A cég árbevételének és növekedésének a motorja már eddig is a nemzetközi, angolszász országok voltak, és ez a stratégia a jövőben sem fog változni. A 2020-as évben a 2019-es évhez képest árbevételben is 40%-os növekedést tudott produkálni a cég.

Évértékelő: CodersRank

A 2019-es év Startup of the Year díjjal, valamint egy Microsoft különdíjjal kitüntetett startupunk a 2020-as évben a fejlesztői értékteremtésre fókuszált. Platformjuk a fejlesztők szakmai fejlődésének a támogatója, amely segíthet a tudásukhoz leginkább passzoló pozíció megtalálásában is. Ennek a munkának az eredménye, hogy a CodersRank.io platformját már 44 ezer fejlesztő használja arra, hogy valós visszajelzést kapjon a szakmai tudásáról, és ennek megfelelően fejlődjön tovább.

codersrank

Ezen eredmények tükrében a cég stratégiai döntése volt, hogy a negyedik negyedévben már elkezdték a portál monetizálását, azaz kialakították a fejvadászoknak azt a különleges profilt, amely segítségével ők is proaktívan meg tudják keresni a nekik szimpatikus fejlesztőket. Ezt a munkát fogják folytatni 2021-ben is, különösen fókuszálva Magyarországra és Lengyelországra, ahonnan a legtöbb fizetős ügyfél – és egyébként a legtöbb regisztrált fejlesztő is – van jelenleg a platformon.

2021-es célja a csapatnak egy újabb körös tőkebevonás a 2019-es sikeres kört követően. Ezzel kapcsolatos tárgyalások januárban fognak elindulni, a csapat jelenlegi készpénzállománya – és a folyamatosan növekvő bevételeknek köszönhetően – magabiztosan tud 2021-re előre tekinteni.

Felejtsük el a társadalmi vállalkozásokat végre!

Lássuk be végre, hogy a vállalkozásoknak nem egyedüli célja a profit hajszolása. A jó vállalkozók, akik megváltoztatják a körülöttük lévő világot azok, akik párhuzamosan törekednek a vagyonra és a pozitív változásra. Egyszerűen a rövidtávú célok a földbe álltak, nincs olyan, hogy egy vállalkozás vagy az egyiket, vagy csak a másikat akarja hajtani. Ha a vagyon miatt akarsz vállalkozni, hát akkor van egy rossz hírem 🙂 Sokkal egyszerűbb módja is van ennek, csatlakozz a pénzügyi szektorhoz, irány a tőzsde bébi! De ha nem bánod azt, hogy meggazdagszol, miközben a világot akarod egy jobb hellyé tenni – hát megtaláltad az arany középutat. Hiszen ott a hosszú távú célod a világ jobbá tételében, és ahhoz, hogy ebből vagyont szerezhess, emeld meg a határaidat – jelentse ez az ambíciód, a hatékonyságod, a hatásod és persze a tőkéd.

Nem társadalomellenes az, ha valós problémákat oldasz meg globálisan, használva a kapitalizmust, ha az a legjobb megoldás. Ugyancsak nem feltétlenül társadalom párti az a szándékos “merjünk kicsik lenni” gondolatiság, mikor tőkével fel tudnád skálázni a kapacitásod, amivel nagyobb eredményt elérve még többet fordíthatsz vissza, ezáltal még több ember problémáját tudod megoldani.

Az Innonicnál hiszünk a világ jobbá tételében. Ehhez elindultunk egy úton, felépült hozzá egy csapat, akik minden nap aktívan tesznek érte. Ha szimpatikus számodra ez az út, várunk szeretettel közénk!

Egészségben és sikerekben, meg persze világmegváltásban gazdag 2021-es évet kívánunk mindenkinek!

Rab Máté: Közgazdász, üzletfejlesztési szakértő, családapa. Az Innonic Group operatív igazgatója, korábban a Szinapszis Cégcsoport cégvezetője és üzletfejlesztési szakértője, mellette vállalkozó és aktív közösségi szereplő. A Debreceni Okleveles Közgazdász Klub alumni egyesület elnöke, a Startup Hét Debrecen társ-főszervezője, egy MasterMind csoport és a Debrecen 2050 víziócsoport tagja, valamint az Igen Debrecen és az Igen Eger vállalkozó és startupper képzés alapítója, mentora.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.