- 2018 november 10
Dr. Tommy Weir évtizedek óta él Dubaiban, és számos menedzsment könyvet írt az arab vezetői kultúráról. Talán az egyik legjobb a Dubai történetét is bemutató kötet. Dubai 1833-ban még nem létezett, de az alapító törzs utódai a mai napig az uralkodók, akiknek vezetési stílusa átruházódik, és ebből mára a világ egyik legismertebb és leghatalmasabb városa épült fel. Menedzsment tippek az arab országból nem csak városvezetőknek! A könyv 12 szabályban, ezen belül 3 kategóriában foglalja össze az arab vezetői kultúra alapjait:

Dubai style: the 12 rules

Mik a vezetői kultúra alapjai?

Az első oszlop az Execution, a középső a Strategy, a jobb szélső pedig a Vision kategóriája.

A videóból kiderülnek a részletek és számos sztorival tarkított előadást hallgathattok meg. Ide ízelítőnek 3 történetet emelek ki, mindhárom oszlopból egyet, amiért remélhetőleg ráveszed magad, hogy megnézd a teljes 1 órás előadást.

#4 Have an Ambitious Appetite

Minek a bankban tartani a pénzt, az 50 év alatt elfogy, inkább olyan beruházásokra költik, ami évtizedekre előre hozza a jólétet. Amikor a 3. nemzetközi kikötőt kezdték el építeni az olajpénzből úgy, hogy a 2. kikötőt is alig használták még, a sejk azt mondta a fiának: “Fiam, azért építem ezt a kikötőt, mert Te már nem engedheted majd meg magadnak.” Mára ebből a kikötőből több bevételük van GDP arányosan, mint az olajból.

#7 Micro-Monitor without Micromanaging

Micro-monitoring: pontosan figyelemmel követsz minden apró változást a cégedben.

Micromanaging: beleszólsz abba, hogyan kellene megcsinálnia a csapatodnak a feladatot.

Micro-doing: meg is csinálod helyettük.

A fenti hármasból nyilván a jó vezető csak monitoroz. Erre egy jó példa volt, amikor a Sejk kiadta utasításba még 2013-ban, hogy legyen e-government, azaz “okos önkormányzat”, minden folyamatot digitalizáljanak. Félévnyi nagy sajtóvisszhang után a hírek elhaltak a projekt előrehaladtáról. Ezért a Sejk egyik nap bement az önkormányzat épületébe, megkérdezte hol az archívum, és mire lesétált a pincébe, már ott volt a teljes vezérkar. Egyetlen kérdést tett fel az archívumban ülő ügyintézőnek: “Ön használ még papírt?” A válasz az volt, hogy persze. A Sejk erre kifordult és elsétált. Mindenki értette a célzást, hogy a projektet nagy ütemben folytatni kell. Pár hónappal később újra jött a Sejk, ismét bejelentés nélkül. Ám ekkor már széles mosollyal fogadták, és a kérdésre jött a válasz:

  • “Ön használ még papírt?”
  • “Nem uram, már minden digitális.”
A Sejk ekkor gratulált a vezetésnek és minden embernek a szép munkához. Így történt, hogy 2 év alatt, 2015-re az ügymenetek 96,3%-a digitális lett, ami összesen 337 ügymenetet jelentett.

#10 Be Brave to Maximize a Bubble and Sprint away from Crisis

1833 óta elég sok válságot élt túl Dubai, és nemcsak hogy túlélte, de különleges stratégiája van a túlélésre. Ők növekedésre használnak fel minden válságot. Van egy jó mondásuk:

“Never waste a good crisis!”

Az 1928-as nagy igazgyöngy válságnál halászhajó flottára ruháztak be egy kölcsönből, mára a világ egyik legnagyobb halászati társasága az övék. A 2008-as válságban kezdett el épülni a Burj Kalifa, ami 2010 óta a világ leghatalmasabb épülete (és még pár évig az is lesz), ezzel a világ legnagyobb turisztikai központjává emelték Dubait (többen látogatják meg egy évben, mint New Yorkot). És a 2001-es terrortámadás évében vásárolt be repülőgépekből az Emirates légitársaság, hiszen akkor elég olcsó volt gépet venni (főleg egy arab társaságnak). Ezáltal is 2011-re a világ legnagyobb légitársaságává váltak. Mert a válságok jönnek, mennek, a kérdés csak az, hogyan használjuk ki őket.

Ha érdekel még a további 9 hasonlóan izgalmas és tanulságos történet, nézd meg a videómat:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.