- 2020 december 21
Valljuk be, 2020 a legtöbbünknek nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Sok nehézséggel kellett szembenéznünk, de minden akadály, amivel megküzdöttünk idén, erősebbé és tapasztaltabbá tett minket, és felkészített minket a jövő komplikációira is.

Az év végeztével eljött az ideje egy kis lassításnak, pihenésnek, és befelé figyelésnek. Ilyenkor érdemes kicsit megállnunk, felemelnünk a fejünket az útról, amin haladunk, és körül néznünk. Jó-e az az irány, amerre haladunk? Valóban arra tartunk, amerre szeretnénk, vagy csak hagyjuk, hogy a körülményeink befolyásolják azt? Mit tanulhatunk az előző évből? Mit tartunk meg, és mit iktatunk ki az eddigi életünkből, hogy helyet adjunk valami újnak, és jobbnak?

Azzal, hogy kielemezzük az előző évünket, és tudatosan felkészülünk a következőre, nagy energialöketet adhatunk magunknak a teendőink elvégzéséhez, és perspektívába rakhatjuk életcéljainkat. Ha tudjuk, hogy mi a hosszú-, és rövid távú célunk, akkor könnyebben alakíthatjuk úgy az életünket, hogy minden nehézség ellenére afelé haladjunk, amit elképzeltünk magunknak.

Ebben a cikkben összeszedtük a szerintünk leghasznosabb évtervező tippeket, ráadásul kollégáinkat is megkérdeztük arról, hogy ők hogy készülnek fel 2021-re.

#1 Évtervezés tipp: Jelölj ki egy évtervező napot vagy egy délutánt, és vonulj el

Legyen szó akár a lakásod egyik legcsendesebb sarkáról, egy nagy délutáni sétáról a természetben, vagy 1-2 óra jógáról és meditációról, az évtervezéshez elengedhetetlen, hogy legalább pár óráig csak önmagunkra koncentráljunk egy számunkra megfelelő helyen, és módon. Az évtervezést nem szabad elsietni. Érdemes valóban önvizsgálatot végezni, kiértékelni az előző évet, és megkérdezni magunktól, hogy boldogok vagyunk-e jelen állapotban, és mi az a cél, ami felé haladni szeretnénk. Viszont ehhez a folyamathoz ideális környezetre is van szükségünk. El kell tennünk a telefont, kikapcsolni a laptopot, és kicsit szeretteinktől is elkell vonulnunk, hogy ők se vonhassák el a figyelmünket, legalább egy pár óráig.

#2 Évtervezés tipp: Elemezd a múltat

Sokan mondják, hogy a múltat el kell engedni. De ahhoz, hogy valamit tiszta szívvel el tudjunk engedni, meg is kell értenünk, hogy mi, miért történt, és mi, mit okozott. Az évtervezés valójában egy önismereti és önvizsgálati út is, hiszen fel kell térképeznünk azokat a rossz szokásainkat, amiktől jövőre meg akarunk válni, hogy helyükre valami jobbat vezethessünk be. Ezért mielőtt a jövőt terveznéd, tegyél egy kis kitekintést is a 2020-as évedre.

#3 Évtervezés tipp: Mik a céljaid?

Az évtervezés csak akkor lehet hasznos és pontos, ha tudod, hogy mi felé szeretnél haladni. Tervezheted, hogy jövőre megtanulsz olaszul, de ha nem tudod, hogy az életedben, mikor, és hol fogod az olaszt használni, akkor nem igazán lesz motivációd hozzá. Ha tudod, hogy pár éven belül ki szeretnél költözni Olaszországba, akkor máris jobban kontextusba tudod helyezni 2021-ben az olasz tanulást, és szorgalmasabban fogsz rajta dolgozni, mintha “csak úgy” tanulgatnád. Ezért azt ajánljuk, hogy még mielőtt pontosan megterveznéd a 2021-es évedet, gondolj hosszabb távú életcéljaidra is, és onnan visszafelé gondolkodva alakítsd a tervedet.

#4 Évtervezés tipp: Vizualizálj

A tervezéshez az is hozzátartozik, hogy elképzeljük magunkat a kívánt élethelyzetben. Hunyd le a szemed egy kicsit, és képzeld el, hogy milyen lenne számodra egy ideális nap 2021-ben. Hogy telik a reggeled? Kikkel találkozol? Milyen feladatok állnak előtted? Milyenek az életkörülményeid? Hogyan töltöd el a szabadidődet? Hogy érzed magad testileg és lelkileg?

A vizualizáció segít abban, hogy még pontosabban definiálni tudjuk céljainkat, ráadásul ezáltal élethűbben is magunk elé tudjuk képzelni az adott életszituációt, mintha csak hébe-hóba fantáziálnánk róla. Ha még tovább szeretnéd emelni az évtervezés sikerességét, akkor készíts el egy 2021-es “álom táblát”. Egy fali parafa vagy mágnes táblára helyezz el kinyomtatott képeket arról az élethelyzetről, és életstílusról, amit megálmodtál magadnak a jövő évre. Turbózd fel néhány motivációs idézettel is, amikről úgy érzed, hogy segíteni tudják a motiváció-szinted mindennapos fenntartását.

#5 Évtervezés tipp: Írd le, és beszélj róla másoknak

A vizualizálás, és a képek használata mellett az is fontos, hogy leírjuk gondolatainkat. Egyrészt ez segít abban, hogy 2021 végén visszanézhessük, hogy honnan, hová jutottunk, valamint abban is támaszt nyújt, hogy év közben újra megtalálhassuk az utunkat, ha bármi miatt eltrelődtünk volna attól.

A célok leírása megerősít minket abban, hogy betartsuk őket. Az írott szó változatlanul megmarad, míg a csak gondolatban megalkotott tervről könnyen megfeledkezhetünk. Ha idővel úgy látjuk, hogy nem tudjuk teljes mértékben betartani, amit elgondoltunk, akkor úgy is alkudozni kezdünk önmagunkkal, és ilyen helyzetben mindig a komfort zóna győz. Viszont ha leírjuk tervünket, látni fogjuk az ígéretet, amit magunknak tettünk, ami motivál arra, hogy önmagunknak is megmutassuk, hogy milyen fából faragtak.

Bizonyosodjunk meg még jobban arról, hogy biztosan betartjuk 2021-es tervünket azáltal, hogy beszélünk másoknak róluk. Ez egy pszichológiai trükk arra az esetre, ha év közben úgy éreznénk, hogy ki akarunk hátrálni betartásuk elől. Ilyen szituációban eszünkbe fog jutni, hogy mások is tudnak terveinkről, így ha nem tartjuk be őket, náluk is ki kell magyaráznunk magunkat. Mivel senki sem szereti rossz fényben feltünteni magát mások előtt, vagy motiválatlannak, határozatlannak tűnni, így ezzel a trükkel elkötelezhetjük magunkat a tervet kivitelezése mellett.

#+1 Évtervezés tipp: Ha még nincs saját rendszered, használd a yearcompass-t

A YearCompass egy nagyon jó letölthető anyag, ami végigvezet Téged az éved értékelésén és a következő éved megtervezésén, így ha még nem rendelkezel saját módszerekkel erre, meleg szívvel ajánljuk használatát.

Te milyen praktikákat alkalmazol még évtervezés során? Írd meg nekünk kommentben. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.