- 2021 július 13
12 évig vezette nemzetközi sikereket is arató cégét, majd innen hátrébb lépett, hogy formálódó, induló cégeknek és cégvezetőknek segítsen, mentorként. Az általa is alapított Starschema nevét jól ismerik a Szilicium-völgyben is. Olyan ügyfeleik vannak, mint a Facebook, Disney, vagy a Netflix. Milyen tanácsokat adna egy induló válallkozásnak? Milyen kalandjai voltak több, mint egy évtized alatt? A Big Data-val foglalkozó Starschema társalapítójával, Csillag Péterrel beszélgetünk. A beszélgetés egy részét most írott formában is élvezheted.

Mentor és Advisor vagy a Linkedin szerint. Milyen arányban veszed fel a ezt a „kalapodat” egy héten?

csillag_peter

Csillag Péter Starschema alapító

Darabszámra nehéz szétbontani. Hétről hétre és napról napra is változik, hogy az időm mekkora részét teszi ki a Starschema és ehhez köthető cégek és mennyit töltök mentorként meg tanácsadóként. Utóbbi két fogalom összefolyik, mert induló cégekkel foglalkozom. Olyan cégekkel, amik az életciklusukban fiatalabbak, mint a Starschema. Ez egyébként elég könnyű, hiszen 15 éves cégről beszélünk. Kellemes érzés induló cégekkel dolgozni, mert olyan kérdéseket tesznek fel, amikre általában tudom a választ. Az ember a saját cégénél hozzászokott ahhoz, hogy mindig a legnagyobb hülyeségekkel keresték meg, amire senki nem számított, mert amivel már küzdenek egy ideje, azt úgyis a főnöknek kell eldöntenie.

Most viszont olyan dolgokkal keresnek meg, hogy, hogyan kell befektetőknek tetsző üzleti modellt alkotni. Hogyan kell megtervezni a lépéseit egy külföldi piacra lépésnek. Vagy, hogyan kell sales-eseket jól ösztönző motivációs rendszert összerakni.

Mi ezt a Starschema élete folyamán:
  • már láttuk,
  • tapasztaltuk
  • és legalább kétszer elrontottuk.
Tudunk egy csomó módot, ahogy nem érdemes megcsinálni és néhányat, hogy hogyan lehet mégis megalkotni. Baromi okosnak érzem magam, ha olyat kérdeznek tőlem, amire tudom a választ és ez önmagában is feldob. Saját cégemnél ehhez nem voltam hozzászokva. Azok az információk, melyet tőlem megkapnak, esettanulmányszerűek, részletesek. Általában nagyon hálásak az információkért az emberek. Nekik tényleg olyan, hogy állnak a mocsárban nehezen tudnak előremenni a problémák sűrűjétől. Miután megkapják a megoldást a napi gondjaikra azt nagyon tudják értékelni.

Úgy érzem, hogy te is benne voltál ebben a mocsárban. Elkezdtél szép lassan kimászni belőle már lassan 15 éve. Neked volt olyan ember, aki segített?

Persze! Egyértelműen egyedül senkinek sem sikerülhet. Azok a cégek, amelyek igazi one man showk, kevés kivételtől eltekintve nem jutnak messzire. Olyan lehetséges, hogy egy jól marketingelt arca van egy cégnek de sokszor több emberes történet az egész. Amikor indul egy cég, kulcsszerepe van annak, hogy:
  • Kik alkotják az első csapatot.
  • Ki a CEO és ki az alapító és ők mit hoznak magukkal.
  • Milyen történetük van.
  • Milyen kapcsolataik vannak.
Az üzletszerzésnél fontosak a kapcsolatok az első években. A bizalom a Starschema felé, inkább az irántam táplált bizalom volt az elején. A korábbi munkáim során megismert emberek hitték el, hogy az én cégem is fogja hozni az eredményeket. Viszont ennek vége kell, hogy legyen.

A cég az nem a CEO-nak meghosszabbítása, a cég az önmagában egy entitás lesz, ki kell a saját karakterét építenie. Az összes szükséges funkciót ahhoz, hogy növekedjen, új üzleteket szerezzen, új piacokra menjen.
Mi segít át a hullámvölgyön és hogyan lehet motiválni a cégeket?

Be tudtuk pozícionálni, milyen sémájú céget hozzunk létre. Másrészről sikeres céget csinálni és vezetni, az indíttatás a mai jóléti társadalomban a minél több pénzkeresés, valamint a gazdaság élvonalába való tartozás. Ez a kettőség adja a motivációt. És ez a kettősség segített át, az adódó hullámvölgyeken. Az adhat támaszt, hogy amivel foglalkozunk, azt mi csináljuk a legjobban, illetve a mi munkatársaink a legjobbak ebben, ezek a kis sikerek tudnak tovább lendíteni. Vannak, akiknek szükségük van a rövidtávú pozitív visszajelzésekre, míg vannak, akik képesek küzdeni egy hosszútávú célért is.

Ha kíváncsi vagy a további kérdésekre és válaszokra, akkor a youtube videóban és az alábbi podcast linken hallgathatod meg a teljes interjút. További szuper interjúkat cégvezetőkkel és SaaS iparági szakértőkkel találsz a Hungarian SaaS Community-ben, ahová akár most is csatlakozhatsz!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.