Innonic – Nemzetközi Sikertörténeteket Építünk

Mennyi tanulás és csapatmunka kell, hogy az Alibaba az ügyfeled legyen? – Interjú

syncee podcast
“Pár évvel ezelőtt, több volt a még meg nem valósított ötlet, aminek az volt az oka, hogy kevesen voltak a csapatban, mára viszont sokkal több mindent tudunk kivitelezni és ezekhez kevesebb időre is van szükség.” Mondta el nekünk Gulyás Ákos, aki Debrecenből vezet egy olyan bizniszt, amit például az Alibaba is alkalmaz. A Syncee-vel reformot teremtett és a csúcstechnológiát képviseli az e-kereskedelemben.

Ez egy hosszú út volt, amíg ez megtörtént, és ebben benne van a személyiséged is. Olvastam, hogy egy igaz kereskedő családban születtél. Meg tudod mondani, hogy hol vált a kereskedő vérből, tech vér?

Édesapám által alakult ki, aki rádió amatőr volt. A koszorúk, a virágok, és a rádiók között nőttem föl, ugyanis dédnagyszüleim virágkereskedők voltak, és édesapám és édesanyám folytatta ezt a tevékenységet. Édesapám vezette a Magyar Honvédelmi Szövetségben a helyi rádióamatőr klubot, a katonaságban ismerkedett meg ezzel, és utána ez hobbijává vált. Én szeghalmi vagyok, és az ottani rádió amatőr klubban, olyan rekordok születtek, hogy Ausztráliát vagy épp a Közel-Keletet elérték rádión keresztül. Innen jött a tech iránti szeretet.

Édesapád akár egy kínaival is beszélhetett az Alibaba alapítói közül?

Nem lehetetlen, igen.

Azt szokták mondani, hogy vállalkozásépítésnél, a hálózatok és egy kis kereskedelmi véna sokat tud segíteni, ahhoz, hogy 0-ról 1-re fel tudd építeni azt a céget, amit most is csinálsz. Milyen lépéseken keresztül vezettet az út? 

Rengeted bukdácsolás volt az úton. Én sohasem dolgoztam alkalmazotti beosztásban. Én már gyerekként biztos voltam abban, hogy vállalkozóként szeretnék dolgozni. Már iskoláskoromban is próbálgattam ezt, ebben szüleim voltak a segítségemre. Ezt követően Debrecenben elvégeztem a főiskolát, majd elkezdtem vállalkozni.

Mi most azt keressük, hogyan lehet 0-ról az 1-re eljutni, emlékszel nálad mi volt a 0. pont?

Igen. Talán, amikor elvégeztem a főiskolát, jött egy lehetőség a Pannon GSM-től, hogy partnerük lehetek, és nyithatok üzleteket Békés illetve Hajdú-Bihar megyében. Rengeteg sikert illetve tapasztalatot szereztem és értem el ezzel a céggel.

Régebben zenéltem volt egy trombitát és egy zongorám, amiket eladtam a 2000-es évek elején, és ez volt a kezdőtőkém, és ezzel tudtam elindítani a céget.
Szerinted milyen tulajdonságaid kellettek, ahhoz, hogy sikerre tud vinni a vállalkozásod?

Álmodozó típus vagyok, ötlet ember. Nem vagyok jó operatív ember, ezt fejlesztenem kellett, hogy ne csak kitaláljam, hanem meg is tudjam megvalósítani ezeket az elképzeléseket. Rengeteg jó ötletem volt, de nem mindig tudtam sikerre vinni őket.

Ha ledobnának a dzsungelbe, el tudnád mondani merre, menjenek, de most már tudnál egy matchetet is készíteni, amivel tudnátok vágni a bozótot. Ki volt, aki segített a bozótvágásban?

A bozótot együtt vágtuk ki mindig. Megfelelő ismeretek kellenek ahhoz, hogy tudjuk, mit kell csinálni. Ha jön egy igény valami új dologra, akkor nagyon utánanézek. Megszerzem a kellő információkat, amit átadok a kollégáknak, és ezt követően megvalósítjuk.

Mondtad, hogy beleásod magad. Mennyire vagy beleásós, úgy kell elképzelni, hogy rengeteg jegyzettel vagy inkább fejben, vagy melyek, azok az eszközök, amiket használsz?

Interneten minden ott van, csak tudni kell keresni. Én az internetet szoktam böngészni, egyre több információt szedek össze és ebből kell kiszelektálni, mi az ami fontos és mi az ami nem. Ezt jegyzetbe összeszedem, és a kollegáknak odaadom. Most már van egy szuper csapat, akik kiszedik a lényeget és írnak rá egy tervet és odaadják a fejlesztőknek, hogy valósítsák meg.

Milyen kérdésekre kapod még meg a választ, ha meghallgatod a podcastot?

Ha kíváncsi vagy a további kérdésekre és válaszokra, akkor a youtube videóban és az alábbi podcast linken hallgathatod meg a teljes interjút. További szuper interjúkat cégvezetőkkel és SaaS iparági szakértőkkel találsz a Hungarian SaaS Community-ben, ahová akár most is csatlakozhatsz!