Innonic – Nemzetközi Sikertörténeteket Építünk

[Innonic People Interjú] Mivel foglalkozik egy Customer Support-os? – Árvai Réka OptiMonk

Folytatjuk Innonic People Interjú sorozatunkat, ráadásul nem mással, mint az OptiMonk frissen előléptetett Customer Support Team Leadjével, Árvai Rékával. A Rékával folytatott interjú során bemutatjuk, mivel is foglalkozik egy Customer Support-os. Réka Budapesten nőtt fel, ott tanult és most ott is dolgozik. Francia-angol szakos bölcsészként végzett az ELTE-n és 5 éve dolgozik a customer service területen. Először egy nagy multinál dolgozott, majd egy magyar cégnél, akik startupból váltak multivá. 2020 augusztusa óta dolgozik az Innonic-hoz tartozó OptiMonknál.

1. Hol találkoztál az Innonic-kal először? Miért adtad be a jelentkezésed?

Én igazából az OptiMonkkal találkoztam először és mikor részletesebben utánanéztem a cégnek, akkor tudtam meg, hogy az Innonic-hoz tartozik. Sajnos 2020 tavaszán, mint sokan mások, elvesztettem az állásomat és minden erőmmel azon voltam, hogy mihamarabb legyen újra munkám. A munkakeresésben nem csak a családom és barátaim, de még az akkori közvetlen kollégáim is segítettek. Egy nagyon kedves volt kollégám küldte el nekem az OptiMonk álláshirdetését, amit amint elolvastam, az volt az első gondolatom: “nahát, ez én vagyok!” Szerencsére az OptiMonk Support csapata is úgy gondolta, hogy illik rám ez a leírás, így már augusztus óta a csapatot erősítem.

Árvai Réka OptiMonk Customer Support Team Lead

 2. Milyen volt az onboardingod, hogyan teltek az első heteid?

A kialakult pandémiás helyzet miatt szinte a teljes onboardingom online történt. Ez nekem egy nagyon új helyzet volt, ezelőtt mindig irodában dolgoztam. Az új munkahellyel együtt egy új élet ritmusba is bele kellett szoknom. Az időm nagy részét én osztottam be, így tudtam a különböző tananyagok és gyakorlati feladatok között váltogatni vagy priorizálni, úgy ahogy én szerettem volna. Nagyon érdekes önismereti lecke volt és nagyon örülök, hogy ez így alakult.

Az onboardingom első hónapja egy nagyon intenzív tanulási folyamat volt, tulajdonképpen ismét egyetemista lehettem egy kicsit. Az első egy hónap alatt nem csak az OptiMonk szoftverről tanultam nagyon sokat, hanem a teljes online marketing és a SaaS iparág felépítéséről, működéséről, mibenlétéről. A célja ennek az volt, hogy megfelelő kontextusba tudjam helyezni a szoftverről tanultakat és természetesen, hogy a munkám során megfelelő tanácsokkal és tippekkel láthassam el a felhasználókat, akik segítséget kérnek tőlünk.

 3. Mivel másabb az OptiMonk az előzőekhez képest?

Az eddigi ügyfélszolgálati tapasztalataimat multinacionális cégeknél szereztem és nagyon kíváncsi voltam, hogyan működik egy startup. Az első pillanattól megfogott, mennyire fontos és releváns terület napjainkban az e-commerce és a SaaS iparág. Nagyon izgalmas volt nem csak felhasználói oldalról megismerni, hanem “bennfentesként” is.
Az OptiMonkos légkör hihetetlenül pozitív, mindenki bíztatja egymást és arra törekszik, hogy segítse a másikat. Nem egy kollégáról tudom első kézből milyen lelkiismeretesen és alaposan végzi a munkáját. Nagyon felemelő a tudat, hogy bármikor számíthatok segítségre, ha elakadnék vagy tanácstalan vagyok valamivel kapcsolatban, legyen az JavaScript-hez fűződő vagy egy egyszerű prezentáció elkészítése.

4. Milyen szerepet töltesz be a Customer Support csapaton belül most? Mik a feladataid?

A fő feladatköröm az OptiMonk ügyfeleinek támogatása emailben, chaten és telefonon. Ebbe beletartozik a problémakezelés és a konzultáció is, ezért rendkívül izgalmas a munkánk, mert nem csak panaszokat kezelünk, hanem sokszor az ügyfeleink hozzánk fordulnak marketing tanácsokért, de akár design-nal kapcsolatos kérdésekben is érdekli őket a véleményünk. A “hagyományos” ügyfélszolgálati munkán kívül a Support Content csapatot is vezetem. A célunk az, hogy a honlapunkon található tudástárunkat megújítsuk angol és magyar nyelven. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ez naprakész és releváns információkat tartalmazzon, ezzel is segítve az ügyfeleinket.

A Customer Support csapaton belül betöltött szerepem pedig pont most alakult át, nagyon izgatott vagyok, mert én lettem a csapat új Team Lead-je, így az ügyfelek támogatása mellett a csapatot is vezetni fogom. Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy élhetek ezzel a lehetőséggel, mert régóta vágyam volt, hogy kipróbálhassam magam vezetői szerepben.

 5. Supportosként nagyon sok felhasználóval kerülsz kapcsolatba egy nap alatt. Mi a legjobb abban, hogy ennyi észrevételt meg tudsz hallgatni?

Az OptiMonk felhasználóival nagyon jó együtt dolgozni, mert lelkesek, kedvesek, megértőek és roppant hálásak. Az eddigi OptiMonkos karrierem során nagyon sok ügyféllel beszéltem telefonon, nem csak írásban, így közvetlenül tőlük ismerhettem meg a webshopjaikat. Elképesztően sok érdekes dolgot tanulok az e-commerce-ről és a marketingről első kézből a vállalkozóktól, ezáltal is bővülnek az ismereteim és a tapasztalataim, amit majd később is tudok kamatoztatni a különböző projektjeink kapcsán.

 6. Kinek ajánlanád, hogy jelentkezzen hozzátok és miért?

Olyan embereknek ajánlanám, hogy hozzánk jelentkezzen aki szívesen tanul új dolgokat, érdekli az e-commerce, szeret ügyfeleknek segíteni és szeretne egy barátságos, vicces és lelkes csapatban dolgozni, akiknek sosem ugyanolyan két napjuk :).

Ha megtetszett neked a vevőkkel való kapcsolattartás és a támogatásuk az Innonic-on belül a Shoprenter és az OptiMonk is keres most ügyféltámogatás/customer support területre új tagokat. Ne habozz, jelentkezz most, hogy Rékával egy csapatban dolgozhass! Az OptiMonk Customer Support Specialist állásra itt tudsz jelentkezni, a Shoprenter Ügyfélszolgálati specialista pozícióra pedig itt.



Felkeltette az érdkelődésed valamelyik nyitott pozíció? Vagy esetleg szétnéznél többi álláslehetőségünk között is? Kattints ide, hogy megtekintsd további ajánlatainkat!