Innonic – Nemzetközi Sikertörténeteket Építünk

Hogyan látja Fehér Gyula a magyar SaaS startupok jövőjét?

Fehér Gyula, pályaelhagyó jogászként kezdte, majd fordítóirodában dolgozott, ezután orosz és indiai programozók ellen licitált az interneten, hogy minél több megrendelésük legyen. Amerikai ügyfeleivel együtt alapította meg a Ustreamet, amire az IBM vetett szemet és meg is vásárolta tőle. Ezt a pénzt ügyesen forgatja az Octogon Ventures befektető csoportban, akik többek között az egyik legígéretesebb magyar startupban, a Bitrise-ban is tulajdonosok. A cikk a Hungarian SaaS Community zárt Facebook csoportjában megjelent podcast egy részletét tartalmazza. A podcast adást teljes terjedelmében itt tudod meghallgatni.

Hogyan kezdted, milyen területeken próbáltad ki magad, milyen előzmények vezettek a Ustreamhez?

Én mindig vállalkozni akartam csak nem tudtam, hogy mit is pontosan. Egyetem mellet kellet dolgoznom, hogy legyen pénzem és egy fordítóirodában sikerült munkát szerezni, ami nyilván jobban fizetett a hagyományos egyetemi munkákkal szemben: szórólapozás, meki, közvélemény kutatás, stb. Ez jobban fizetett és érdekesebb is volt számomra, mert angolról magyarra és vissza magyarra kellett fordítani.

Ezután pedig a 2000-es évek fordulóján volt az a pont, hogy elkezdtünk az internetről szerezni munkákat. Én közben abszolút nem IT vonalon tanultam, de már elég komolyan Linux-oztam és FreeBSD-ztem. Igazán et érdekelt és rájöttem, hogy lehetne nem fordítási hanem IT munkákat keresni az interneten. Ekkor nyilván minden olcsóbb volt és elkezdtem az egyik gimis jó barátommal, aztán lettek kollégáink, akiket felvettünk. Tehát a Ustream nem előzmény nélkül jött, amikor elkezdtük 2006 végén akkor nekem már volt tizenpár fős működő IT ügynökségem, ami szinte csak Amerikába és Nagy-Britanniába dolgozott.

A magyar nyelv szeretete után úgy mond egy program nyelvet is megszerettél és csináltál egy céget. Hogyan alakultak ki a kapcsolataid Nagy-Britanniába és Amerikába?

Voltak internetes munkákra szakosodott piacterek. Ezek úgy működtek, hogy ha volt valakinek akár kicsi akár nagy internetes projektje volt (ezek többnyire weboldalakat jelentettek) az különböző komplexitással leírta, hogy mire van szüksége. Néha vicces volt, de néha teljesen normális és ezekre tettünk ajánlatokat. Elég nehéz kenyér volt egyébként, az ember versengett különböző külföldi cégekkel, akik még nálunk is alacsonyabb árszinttel dolgoztak, de aztán idővel kialakult egy ügyfélkör. Egy 2004-es projekt volt, ahol megismertem két amerikai srácot, akik a Ustreamben lettek alapító társaim.
Hogy ha valaki azt kérdezné, hogyan lettek amerikai alapító társaim, a válaszom az, hogy  ügyfeleim voltak két évvel korábban, onnan ismertem őket.


Milyen más tanácsod van azoknak, akik most vágnának bele egy SaaS startup építésébe?

Leginkább az, hogy csinálják! Szerintem most egy olyan piaci környezet van, ami minden korábbinál kedvezőbb az ilyen cégek számára. Ez alatt azt értem, hogy nagyon sok pénz van, ami befektetésre vár nem csak magyar szinten, hanem nemzetközi szinten is. Ha megnézed már nagyobb tőzsdén jegyzett vagy privát piacon tőkét bevont cégek példáját akkor azt láthatod, hogy egekbe vannak az értékelések, a szorzók és az, hogy X bevétele mennyi befektetést adnak. Ennek vége lesz egy ponton, persze lesz egy korrekció, ami majd lehet sokaknak fájni is fog, de jelenleg még nagyon laza a piac és nagyon lelkes a tekintetben, hogy mondjuk X bevétel akár egy teljesen veszteséges működés mellett mennyit érhet. Úgyhogy most lehet tőkét bevonni, most lehet már nagyobb eredménnyel tőzsdére menni és ezt meg is fizeti a piac. Ha most nem jó akkor nem tudom mikor lesz jó.

Láttál már ilyen trendet az életedben – gondolok itt a dotcom lufira is akár – ami esetleg titeket is érithetett anno?

A dotcom lufi az pár hónappal azután pukkadt ki megcsináltuk a kis cégünket, a könnyű pénzt azt csak így elhúzni láttuk :).  Utólag ez annyiból jó volt, hogy esélyünk sem volt beállni egy olyan működésre, ami könnyű pénzre épült volna.  Nagyon keményen kellet melózni mindenért. Utána 2008-ban, amikor már megvolt a Ustream, pont akkor vontunk be tőkét amikor 2008-as pénzügyi válság berobbant az USA-ban. Aztán ebből az lett, hogy fél évig tényleg nagyon komoly lassulás következett, ezután pedig a jegybankok elkezdték szórni a pénzt és így újabb nagy tech lufikat fújtunk mostanra.

Összefoglalva tehát, én láttam már ilyet ciklikusságot, ez a lufi fújás ki pukkanás és újabb lufi fújás, így működik a gazdaság és ezzel a többség tisztában van. Egyedül csak azt nehéz megítélni, hogy pontosan mikor lesz ez a kipukkanás, ha mindenki megtudná jósolni és úgy döntéseket hozni, akkor az nem lenne izgalmas.

Magyarországon szerinted milyen a SaaaS startupoknak a jövője attól függetlenül, hogy felülnek erre a trendre vagy nem? Tényleg vagyunk kell annyira jók, mint mások?

Annyira vagyunk jók, amennyire engedjük magunkat.
Én nem gondolom, főleg így a Covid alatt átrendeződött keretrendszerben, hogy hátrány lenne az elhelyezkedés. Igazság szerint már előtte is egyre kevésbé számított az a piac és a befektetők szemében, hogy egy cég így konkrétan földrajzilag honnan indult. Az számított, hogy:

Most kifejezetten mondjuk a magyar startup kiinduló helyzetet akarom összevetni a többivel. Persze valamennyi hálózati hátrányunk még mindig van, nagy csomópontokkal szemben, mint a Szilícium-völgy vagy Boston, London, de közben az látszik, hogy folyamatosan csökken ez a hátrány. Ez akár elég erős indok arra, hogy nem törvényszerű az, hogy innen indul a cég és nem tud ugyanolyan nagyívű pályát befutni, mint a sikeressé váló amerikai startupok vagy mondhatnék akár izraelit vagy észtet is.

Milyen kérdésekre kapod még meg a választ a podcast meghallgatása után? A podcast adást teljes terjedelmében itt tudod meghallgatni. Ha kíváncsi vagy további SaaS-t érintő tartalmakra, akkor azokat megtalálod a Hungarian SaaS Community-ben.

Hungarian SaaS Community